Schäffer Erzsébet újságíró, a Nők Lapja kivételes hangú szerzője. A lap hasábjain egyéni hangú műfajt teremtett, amely ötvözi a tárcaírás, a riport és a novella hagyományait. Interjúi különleges beszélgetések. Lázár Ervin írta róla: „Olyan erővel árad belőle a bizalom, hogy szabaddá teszi az embert.” A Nők Lapja című hetilap olvasói egészen biztosan ismerik Schäffer Erzsébet írásait, amelyek az Útközben című rovatban jelennek meg. A kötet szerzője a rovat mottójául - ez a mostani kötet ajánló sora is - Simone Weil gyönyörű gondolatát választotta: "Meg kell tanulni vágyakozni az után, ami a miénk". A rövid írások arról vallanak, hogy szerzőjük nyitott szemmel jár a világban, és ha tekintete rátéved akár egy tárgyra, akár egy pillanat fölvételben rögzült élethelyzetre, azt különös, filozofikus gondolatfutamok révén kapcsolja egymásba. Ezekben a kis történetekben semmi rendkívüli nem esik meg, legföljebb csak a nyeglén rágógumizó kamasz nem adja át helyét a fáradt tekintetű idős embernek, legföljebb egy gyerek iskola után tétován tévelyeg a körúton, netán egy szakadt ruhájú kisfiú, nyomorék koldusnak álcázza magát. Egyszóval nem világrengető események az írások témái, hétköznapi, akár velünk is megeshető eset valamennyi. Az Élet legszebb nyara; a Két gerezd mandarin; a Két csaló a körúton; a Biciklin; a Fejtett bab; a Báli szezon és a többi történet éppen emberközpontúságukkal ejtik rabul az olvasót. A szerző ugyanis tudja a titkot, ismeri az utat, amely "lélektől lélekig" vezet, és ha az olvasó követi őt ezen az úton, igazi - maradandó élményben lesz része.
