Mielőtt a magyar nemzet a keresztyénségbe avatva s az európai államok családjába fölvétetve a keresztyénség elemeit kebelébe fogadta, már több mint száz esztendeje bírta a hont, melyet vérének omlásával szerzett, és saját szelleméből fejlett alkotmányának pajzsa alatt minden idegen beavatkozással szemben szabadon fenntartott. E korban nemzetünk úgyszólván még ázsiai életét folytatta, folytonos harcot vívott a múltjával, nemzeti intézményeivel, apáitól öröklött hitével élénk ellentétet képező keresztyén ideálok ellen. E kor volt az ős magyar szellem önálló működésének kora, melyet lehetőleg földeríteni hazai történetirodalmunknak, műveltség- és jogtörténelmünk szempontjából egyiránt mulaszthatatlan feladata. De tisztán történelmi szempontból is mellőzhetetlennek tartom, hogy nemzetünk történelmének megírói e kort sokkal több figyelemmel és gonddal tanulmányozzák
