?Ebben a csak nemrég magunk mögött hagyott ? sokak számára rossz emlékű ? periódusban az is megesett, hogy némely irodalomtörténeti érdekű kéziratnak izgalmasabb ?fiókregénye? keletkezett, mint akár maga az eredeti alkotás. Ami kétségtelenül összefügg az irodalom (és a sajtó) pártirányításának fölöttébb ?eredményes? érvényesülésével.
Ennek előrevetítésével csupán azt szerettem volna jelezni, hogy egy-egy korszak irodalomtörténetét nemcsak a megjelent művek sora jellemzi, hanem a csonkítottan napvilágot látott vagy az íróasztalfiókban rekedt kéziratok kálváriája is. Az irodalomnak, mint intézménynek a működéséről tehát csakis akkor alakíthatunk ki valóságos képet, ha számolunk a mindenkori hatalom illetéktelen ? az irodalom önmozgását fékező, belső autonómiáját sértő ? beavatkozásával is. Esetünkben: a pártállami diktatúrának az irodalmi tudatszférát a maga ideológiai törekvéseinek alárendelő szerepével; az irodalomkritika manipulálásával, az elő- és utócenzúra fenntartásával, a hatalmi hierarchia különböző szintjein ? alárendelt irányító ? szerepet vállalókban állandósult félelem által gerjesztett öncenzúra hatásával? ? írja a Szerző a kötet ?Irodalomirányítás?: 1947?1989 című írásában. És persze az öncenzúra miatt sok mű meg sem íródott, tehetnénk hozzá Domokos Mátyással.
Kisebbségi sorsban ezek a politikai megszorítások még élesebben jelentkeznek, bár Cseke Péter erre szinte sohasem hivatkozik? Mintha nem egy másik országban, kisebbségi sorsban történt volna mindez. Egy a nyelv, egy az irodalom, egy a diktatúra ? és igen, igaza van!
Az NKA támogatásával
