A kollektivizálás egyike volt a huszadik század legnagyobb horderejű társadalmi eseményeinek. Az államosítás után Magyarországon a parasztság maradt az utolsó olyan társadalmi réteg, amely földtulajdonának köszönhetően valódi gazdasági autonómiával rendelkezett. A szovjet modellt követő magyar kommunisták csak 1961-re, két hullámban tudták végleg megtörni és kolhozokba kényszeríteni a családokat, amelyek rengeteget szenvedtek az önállóságukért.
A könyv az ország 1945-ben meginduló szovjetizálásától, ezen belül pedig a földosztástól a hetvenes évekig tekinti át a magyarországi falvakat felforgató, azokat végérvényesen átalakító eseményeket és folyamatokat. A vidék életét meghatározó tényezők közül a kollektivizálás a leglátványosabb, de legalább ennyire fontos volt a téeszekben dolgozók folyamatos elvándorlást generáló hátrányos megkülönböztetése a társadalombiztosításban, és a falvaknak morzsákat is alig juttató településpolitika.
Csikós Gábor, Horváth Gergely Krisztián és Ö. Kovács József történészek, a kötet szerkesztői nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy munkájukat olyan forrásokra építsék, amelyek a társadalom mindennapi tapasztalatait tükrözik. A fejezetekből nemcsak a kollektivizálás traumatikus folyamata rajzolódik ki a maga életszerűségében, de a mentális egészségre hosszú távon gyakorolt rendkívül negatív hatása is. A szovjetizálás társadalmi és környezeti ára külföldi összehasonlításban különösen szembetűnő.
