Bertalan Péter monográfiája több szempontból újszerű. Forrásanyagát a megyei levéltárakban őrzött Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH; EH) dokumentumai képezik. Emellett az egyházi levéltárak irataira és a fellelhető memoárokra is támaszkodik. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a jelenlegi kutatásokban döntő szerephez jutnak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának a feljegyzései. Ezek elsősorban az ÁVH és a rendőrség bonyolult jogi eljárásokban született iratait jelentik. A fizikailag, lelkileg meggyötört foglyok „irányított” vallomásaiból nehéz rekonstruálni a valóságot. Az ÁEH irataiban visszatükröződik a politikai hétköznapok küzdelme. Itt is találkozhatunk ferdítéssel, de szóhoz jutnak az egyházak képviselői is. A nyakukra ültetett egyházügyi előadók kénytelenek figyelembe venni elsősorban a katolikus egyház hierarchikus felépítéséből adódó körülményeket. Így akaratuk áttételesen érvényesül, a pártállam és az egyház küzdelme kiegyenlítettebb, mint a börtönökben, a tárgyalótermekben. A számszerű statisztikákból jól megformálható a hitélet kevésbé ismert vallásszociológiai képe is. Az egyházi levéltárak forrásai őszinte, lírai megnyilatkozásaik miatt értékesek. Ezekben a dokumentumokban szóhoz jutnak a hitélet első frontjában élő lelkészek közvetlen tapasztalatai, amelyek a primer források hitelességével hatnak. A memoárok a lélek titkos ajtóit tárják fel, s az érzelmek őszinteségével győznek meg bennünket. A szerző több történelmi egyház helyzetének bemutatására is vállalkozott, így nem tudta elkerülni az összehasonlítás nehéz feladatát. Erre az olvasó is rákényszerül, közben kialakítja saját véleményét, mert Bertalan Péter tényszerű, objektív előadásmódja elkerülve az ütközési pontokat, mégis pártatlanul felhívja azokra a figyelmet. A II. Vatikáni Zsinat új utat nyit az egyházpolitikában. A keresztény egyházak közötti megértés keresése, az ökumenizmus új politikára kényszeríti az államot. A rendszerváltás után kiderült és bebizonyosodott, hogy a kereszténység a tanítómester nyomában haladva semmit sem vesztett a lényegéből. A kereszténység egyetemessé válása, szociális érzékenységének növekedése az a nóvum, amely a Krisztusi igazság erejével hat, s beteljesül a Megváltó gondolata: „Ego sum via, veritas et vita”, „Én vagyok az út, az igazság és az élet”. Az Ő igazságának keresése érhető tetten a szerző munkájában.
