Az ember soha sem az, ami, hanem az és még valami, amit megtesz annak tudatában, hogy cselekedhetne másképpen is. És úgy marad hű önmagához, hogy ,,átáll" a Mások oldalára, akiknek ügyéért felelősséget vállal. Tudja, hogy az olyasmit követel tőle - szeretetet, megértést -, amihez nincs joga: önként részesíthetjük csak ezekben egymást. Ezért emberközpontú etika úgy lehetséges, ha középpontjában nem az Én áll, hanem a Te. Egymásért szenvedni jobb, ezerszer jobb, mint egymástól szenvedni. A nélkülözhetetlen ökoetika szerintem ennyi és nem több.
