Az "ige" vallásos környezetben a Biblia szövegét jelenti. Más összefüggésben azonban lehet a ráolvasás és a mágia szakszava (varázsige). A hagyományos nyelvtanban pedig az ige egy szófaj megjelölése, mely cselekvést, létezést vagy éppen állapotot fejez ki. Könyvemben elsősorban a harmadik jelentésből indulok ki. Az asszír királyfeliratok szövegeiben ugyanis az igék gyakoriságuk alapján tagolják, strukturáljak a cselekmény menetét. Ezeket a szövegeket eddig elsősorban történelmi forrásként értelmezték, melyek nagyformátumú asszír uralkodók dicső hadjáratait beszélik el. Bizonyos igék állandó ismétlődése és strukturáló szerepe azonban arra világít rá, hogy az Asszír Birodalomban - ahol az írni-olvasni tudás amúgy is minimális volt - ezek a szövegek nem a múlt dokumentációját szolgálták (legalább is nem úgy, ahogyan egy 21. századi olvasó első nekifutásra elvárná). A királyfeliratok a korabeli társadalomban mágikus szerepet töltöttek be, mellyel biztosítani akarták a következő hadjáratok sikerét is. Ebből a szempontból az asszír királyfeliratok nyelvtani igéi nem is állnak túl messze a szó első kettő jelentésétől. A szövegek igéi mágikus erővel bírtak, és így - a Bibliához hasonlóan - az asszír világértelmezés eszközei voltak.
Ezt a problémakört járom körül a középasszír kortól (Kr. e. 13. század) egészen az újasszír korig, egészen pontosan II. Sarrukinig (Kr. e. 722-705). E hosszú időszak alatt a királyfeliratokat megfogalmazó írnokok számos változást vittek bele a szövegbe, két dolog azonban - a hosszabb-rövidebb terméketlen időszakok ellenére - az egész 600 éves periódusban változatlan maradt: az igék ritualisztikus ismétlődése és az ismétlődések struktúrába szerveződése. Ez a jellegzetesség alapvetően szóbeli társadalmak sajátja, amiből arra lehet következtetni, hogy az asszír királyfeliratokban elbeszélt cselekmények hátterét egy orális társadalom szóbeli hagyománya biztosította. Az asszír királyfeliratok írott dokumentumok ugyan - mint ahogyan a héber Biblia történetei is -, de eredetüket tekintve szóbeli alkotások.
Árvai Tamás (1978) ókortörténész, teológus, valamint az adventista egyház lelkipásztora. Tanulmányait Grazban (Karl-Franzens-Universität, MA), Pécelen (Adventista Teológiai Főiskola, BA), illetve Pécsett (Pécsi Tudományegyetem, PhD) végezte. Kutatási területe az ókori Közel-Kelet népeinek története és kultúrája, különös tekintettel az Ószövetség és Asszíria világára. Feleségével és három gyermekével jelenleg Kecskeméten él.
