Dimitrij Szergejevics Lihacsov (1906-1999) a legendás hírű, köztiszteletnek örvendő orosz értelmiségiek közé tartozott - sorsa, nagy tudása és mindig újszerű gondolkodásmódja rendkívül hitelessé tették munkáit tudós körökben és a széles olvasóközönség előtt egyaránt. Egész életében irodalomtörténészként dolgozott, de valójában mindig az embert kereste, kutasson bár a régi orosz kultúrában vagy az új orosz irodalomban, tájékozódjék bár az orosz régiségek vagy a szovjet valóság dolgai között. Az orosz történelmet érintő gondolatai miatt egy időre lágerbe került a 20-as évek végén, későbbi írásai ugyanakkor nem viselik magukon sem a bosszú, sem a félelem jegyét. Béke, optimizmus, a jóba és szépbe vetett töretlen hit hatja át valamennyi művét és gesztusát. Ő az, aki az orosz kultúra történetében végérvényesen hidat vert a középkori és a modern kultúra között, úgy mutatta fel a régi értékeit, hogy ezzel nem támasztott kétségeket az újjal szemben, úgy volt a modernitás embere, hogy gondolkodása mélyen az orosz tradícióból eredt. Nem volt se szlavofil, se nyugatos. Vagy egyszerre volt mindkettő, egymástól elválaszthatatlanul. Kötetünk az életmű sokoldalúságát igyekszik bemutatni olyan írásokkal, amelyek kérdései az Oroszország iránt érdeklődő magyar olvasóban is felmerülhetnek, de a válaszai mindig meglepnek eredetiségükkel. Lihacsov az orosz történelem első évszázadairól, Pétervár építészetéről, a klasszikus orosz irodalomról beszél, mindeközben legfőbb célja, hogy felelős gondolkodásra késztessen a kultúráról. Fel kellene ismernünk - írja -, hogy mindenki "teljes egészében a kultúra részese". Ehhez a felismeréshez is hozzásegít ez a könyv.
