A cseh drámairodalom leglényegesebb jelenségének azt tarthatjuk, hogy lassacskán lerázza magáról a „tiszta” irodalom béklyóit. A legsikeresebb kortárs színházi szövegek ugyanis gyakran színre állításukkal, vagy legalábbis az őket létrehozó konkrét team ötletelésével párhuzamosan keletkeznek, tehát ezek a színházzal és a konkrét megvalósítás céljával szorosan összefonódó színházi szövegek. Az úgynevezett kollektív alkotás folyamata révén ezek a színházi szövegek gyakran sokkal inkább egy nyitott jelenetsor formáját nyerik el, mely szemben áll az emberek közötti dialógus mimetikusillúziójával, elbúcsúzik a szintézistől, és a dramatikus formát teljesen dekonstruálja. A legtöbb alkalommal ugyanis nem a történetről van szó, sokkal inkább a tulajdonképpeni játékról, illetőleg a különböző metaszínházi jelekkel való játék elveiről. Ezenfelül ezek többnyire egy konkrét társulathoz és színházhoz köthetők, melyek keretében létrejön a színházi szöveg. Nem utolsósorban mindez az egész társulat részvételével történő, a mai társadalom szimptomatikus jellemzőinek keresésében keletkezik, és az autentikus, újabb kori történelmünk sötét oldalát leleplező dokumentumok vizsgálatában, ami révén egy olyan egyedülálló művészi kijelentés születik meg önmagunkról, cseh mentalitásunkról és identitásunkról, mely a közönségben korosztályravaló tekintet nélkül visszhangra talál, és ezáltal a kortárs cseh színházművészet per se egy jelentőségteljes módon alakul tovább.
Milan Uhde: Csoda az elátkozott házban (Csoma Borbála fordítása)Lenka Lagronová: Csillagpor (Juhászné Hahn Zsuzsanna fordítása)Petr Zelenka: Állásinterjúk (Gál Róbert fordítása) David Drábek: Csokifalók (Peťovská Flóra fordítása) Ondřej Novotný: Összeomlás (Hanzelik Gábor fordítása) Olga Šubrtová?–?Martin Glaser: Áramszünet (Gál Róbert fordítása) Tereza Verecká: A köves, köves pusztában (Jób) (Forgács Ildikó fordítása)
