Szemjon Hanyin verseiben mindent megtalálunk, ami a jó költészethez elengedhetetlen: a mélyre merulést, a humort és a finom melankóliát. Átérezteti velunk a betűk és az emberek közötti kötelék törékenységét, miközben gyakran arra kényszerít, hogy ,,a bőrünkkel gondolkodjunk" egy értékvesztett, ám melegségét mégis megőrző világban, amely leírható úgy, mint ,,egy örökkévalóság kisebb szünetekkel / a hamis márványon valódi repedésekkel".
Maguk a versek, ha valamilyen irányzathoz kellene őket sorolnunk, leginkább a moszkvai konceptualizmushoz köthetők: a szerző által előszeretettel alkalmazott fogás az úgynevezett ,,narratív fordulat" lírába való átültetése, azaz a megszokott klisék segítségével az olvasó figyelmének elaltatása, majd azok váratlan kifordítása, új összefüggésbe helyezése.
Hanyin költészete tökéletes arányban vegyíti a posztmodern játékosságot az alanyi költészettel.
