„Ha háború lenne nálunk” című esszéjében Janne Teller ferde tükröt tart az elkényelmesedett európaiak elé, akik sokszor nem tudják beleképzelni magukat mások helyzetébe. A menekültekről folyó közbeszéd durva hangneme ihlette az első~sorban fiataloknak szóló, tanulságos, mégsem szájbarágós politikai tanmesét. Mi lenne, ha nekünk, európaiaknak kellene például Egyiptomba menekülnünk egy hazánkban dúló háború elől? Mi lenne, ha magyarok és osztrákok civakodnának az afrikai menekülttáborokban? Mi lenne, ha a tizenéves kamaszok legnagyobb gondja nem az lenne, hogy nem kapták meg a legmenőbb mobiltelefont, hanem mondjuk az, hogy miként szerezzenek hamis papírokat a családnak, amivel aztán elmenekülhetnek a szörnyűségek elöl? A történet egyes szám második személyben megszólított főhőse tizennégy éves fiú. Nevét nem tudjuk – bárki lehet. „Veled is megtörténhet. Te is lehetsz szegény, üldözött, kirekesztett“ – ez az útlevélre emlékeztető~, gondolatébresztő~ kis kötet fő üzenete.
A dán és a magyar fiatalok világa nem fedi egymást teljesen. De a mai európai fiatalok közös élménye, hogy békében nőttek fel, s nincs fogalmuk róla, mit jelent éhezni és nélkülözni. Ráadásul Janne Teller a magyar viszonyokra szabta a történetet: a könyvecskében felmerülő fiktív konfliktus Magyarország, Ausztria és Szlovénia között éleződik ki, mert a két előbbi ország meg szeretné szerezni a szlovén tengerpartot. A vázlatosan, csak mellékmondatokban vázolt összeütközés adja a keretet, úgymond az útlevelet az olvasó kezébe, amellyel beléphet a fordított világba.
