Hu¨ltl Dezső (1870–1945) építész, műegyetemi tanár alkotásai ma is meghatározzák Budapest városképét, gondoljunk csak az Erzsébet híd pesti hídfőjének két oldalán található neobarokk épületekre: a Budapesti Piarista Gimnázium és Rendház egyu¨ttes.re vagy a Belgrád rakpart 27. szám alatti többemeletes lakóházra. Neve napjainkban mégsem közismert, pedig az 1902–1945 között fennálló Hu¨ltl-iroda a korszak legsikeresebb építészirodái közé tartozott. Nemcsak mint tervezőt tartották számon a szakmában, hanem mint oktatót is: több mint négy évtizeden át vállalt kiemelkedő szerepet az építészhallgatók képzésében. Tanári pályája csúcsát 1930-as rektori kinevezése jelentette, mely időpont egybeesett a modern építészeti felfogás előretörésével Magyarországon. A változásokra az akkor közel hatvanéves professzor tanszékvezetőként és tervező építészként egyaránt reagált: az 1920-as évek végén a Hu¨ltl-iroda és az Újkori Építési Tanszék is nyitni kezdett a modern építészet felé. Az életmű ebből kifolyólag szemléletes példája a stílusok közötti átmenetnek. A könyvből megtudhatjuk, hogyan jutott el Hu¨ltl a szecessziós motívumokat is alkalmazó neobarokk építészettől a leegyszerűsített, lecsendesített historizáláson át a „konzervatív haladásig”, illetve – amennyire ennyi idő távlatából lehetséges – a szakmai tevékenységen túl kirajzolódik előttünk az építészprofesszor személyisége is.
