Akár az összeállítás mottójaként is szerepelhetne Lászai János gyulafehérvári főesperes, római magyar gyóntatópap 1523-as, a Santo Stefano Rotondo-templomban található síremlékének latin epitáfiuma: „Roma est patria ominum fuitque”, azaz „Róma mindannyiunknak közös hazája volt és marad mindörökre”. Hogy mégsem szerepel, ennek legfőbb oka a téma gazdagságában keresendő: az írások világa ugyanis messze túlterjed Róma határain, az örök város csak egyike azoknak a helyszíneknek, ahova a művészet- vagy inkább művelődés-, irodalomtörténeti barangolások során az olvasó eljuthat. …Ha csak a magyar szentek itáliai templomokban, műemlékekben fellelhető ábrázolásait nézzü,k vagy azt a névvizsgálatot, amelyik – a római Collegium Germanicum-Hungaricum mellett – a bolognai kollégium növendékei nemzeti hovatartozásának kiderítésére vállalkozik, már megmutatkozik a filológusi érdeklődés eme természete. A szerző szerteágazó ismereteiről és csillapíthatatlan kíváncsiságáról árulkodnak a kötet írásai. A tanulmányok nyelve, fogalmazásmódja közelebb áll az esszéstílushoz, mint az elvont fogalmakkal „bűvészkedő” tudományos értekezésekéhez. Élvezetes olvasmány tehát.
