Az emberiség célja a megismerés, az egyedüli eszme, melyet a kelet filozófiája nekünk javasol. Az ember célja nem az élvezet, hanem a megismerés. Az élvezet, az öröm, véges dolgok; tévedés lenne feltételezni tehát, hogy az élvezet lenne a célunk. Minden, bennünket itt a földön megszomorító bajnak oka, hogy az emberek értelmetlen-ostobán az élvezetekben látják a követendő célt. Bizonyos idő elmúltával az embernek rá kell jönnie, hogy nem a szerencse felé kell törekedni, hanem a megismerés felé; felfedezni, hogy az élvezet és a fájdalom egyformán nagy tanítómester, s a rossz épp úgy képes nevelni, mint a jó. A lélekben lejátszódó örömök és fájdalmak mértékük szerint különböző benyomásokat hagynak hátra. Ezen benyomások kombinációjának eredője az, amit egy ember karakterének nevezünk. Vegyük bármely ember karakterét; nem fogunk mást találni benne, mint hajlamainak megnyilvánulásait, lelki benyomásainak összehatását; látni fogjuk, hogy az öröm és fájdalom egyenlő mértékben járul hozzá jelleme kialakításához. A jellem kialakításában a jó és rossz egyenrangú szerepet játszanak és bizonyos esetekben a fájdalom nagyobb mesternek bizonyul az örömnél. Ha tanulmányozzuk a világ legnemesebb jellemeit, az esetek igen nagy többségében azt mondhatjuk, hogy a fájdalomnak nagyobb mesternek bizonyul az örömnél. Ha tanulmányozzuk a világ legnemesebb jellemeit, az esetekben a fájdalom nagyobb mesternek bizonyul az örömnél. Ha tanulmányozzuk a világ legnemesebb jellemeit, az esetek igen nagy többségében azt mondhatjuk, hogy a fájdalomnak nagyobb szerepe volt karakterük kialakításában, mint az örömnek, a nyomornak inkább, mint a gazdaságnak; látni fogjuk, hogy inkább s sorscsapások táplálják a belső tüzet, mint a sikerek
