Ez a kötet két konferencia előadásait adja közre, melyeket Kodolányi János születésének 120. és halálának 50. évfordulóján, 2019-ben szerveztek. A referátumgyűjtemény az író műveinek a 20. század második felében létrejött, és azóta berögzült interpretációs horizontját kívánja meghaladni. Eszerint Kodolányi János naturalista-realista elbeszélő, a parasztság nehéz életkörülményeinek ábrázolója, aki kora szociokulturális problémáira, visszásságaira hívja fel a figyelmet. Publicista, aki harcos igazságkeresése közben nem kíméli mások érzékenységét. Az utóbbi húsz évben született elemzések, illetve a korábban megírt, de cenzúrázatlanul csak az utóbbi időben napvilágra került művek és ezek értelmezései bebizonyították, hogy Kodolányi jóval több annál, mint amit az őt beskatulyázó kép sugall. Egyrészt a társadalmi regény műfajában is alkotott remekművet (ez a Boldog békeidők a századfordulós Osztrák–Magyar Monarchia falusi mindennapjairól), másrészt saját kora problémáit mindig örök érvényűen megfogalmazva, az általános emberi kérdéseket feltéve, azokra lehetséges magatartási válaszokat – mint elénk állított modelleket – adva alkotta meg elbeszéléseit, kis- és nagyregényeit. Ezzel az egész életművét meghatározó törekvéssel odáig jutott, hogy az emberiség ősi narratíváit, a szakrális történeteket, a mítoszokat teremtette újjá nagyszabású mezopotámiai és bibliai témájú regényeiben. Az 1947–56 közti időszakból származó levelei pedig arra szolgáltatnak bizonyítékot, hogy Kodolányi János eleven szellemi közegben mozgott mind a két világháború között – ekkor az irodalmi élet aktív formálójaként, mint az az Írók Gazdasági Egyesületének meghatározó tagja, majd 1944-es betiltásáig társelnöke –, mind a második világháború idején, mind a szocializmus évtizedeiben.
