Ez a könyv bizonyos értelemben önmagától íródott. A szerző, aki egy életen át, mondhatni, hivatásszerűen foglalkozott a lengyel kultúra magyarországi népszerűsítésével, újra és újra szembekerült a lengyel-zsidó viszony bonyolult, traumatikus, fájdalmas vagy épp megoldást ígérő fejezeteivel, hol az adott mű hátteréül, epizódjaként, hol fő témájaként. A jelen kötet, amelynek legrégebbi és legfrissebb darabját közel negyvenöt év választja el egymástól, valamennyi idevágó írását tartalmazza, amiből sajátos történelmi kaleidoszkóp állt össze. Az egyes írások tehát nem keletkezési sorrendben, hanem történelmi időrend szerint követik egymást, mintegy azt sugallva, hogy a múlt oly sok súlyos sebe után ideje azzal is számot vetnünk, hogyan és miben lehet a közép-európai zsidóság sajátos, országhatárokon átívelő kulturális öröksége ma is, holnap is élő forrás mindannyiunk, zsidók és nem zsidók számára.
Az író Pályi András, aki egyúttal ismert polonista is, lengyel kulturális eseményeket elemez, ám újra és újra szemben találja magát a lengyel-zsidó együttélés nehéz kérdéseivel. Változó műfajú, alkalmi írásait most egymás után olvasva, mégis úgy érezzük, igazi, előítélet-mentes felfedezőútra invitál bennünket, utánajár a kérdésnek, egyre összetettebb és egyre árnyaltabb képet nyújt. A tények ugyanis önmagukért beszélnek. Ki hitte volna, amikor a nyolcvanas évek végén arról folyt a vita, felróható-e a lengyeleknek, ha alig két százalékuk vett részt a zsidók mentésében, hogy másfél évtized múlva Jedwabne ügye tartja majd lázban a közvéleményt, ahol 1941 nyarán a városka lengyeljei egy pajtába hajtották zsidó szomszédaikat, és rájuk gyújtották az épületet? Ki sejtette, hogy Andrzej Wajda nagy sokára megrendezett Katyń filmje a lengyel tisztikar Sztálin általi lemészárlásáról sajátos fényt vet majd a rendező holokausztfilmjeire?
De többek közt szó esik a Kafkával rokonított Bruno Schulz prózájáról, a gondjaira bízott árvákat a gázkamrába is elkísérő orvosról, Janusz Korczakról, a varsói gettófelkelés túlélő vezéralakjáról, a legendás kardiológus professzor Marek Edelmanról, és még sok mindenről. Így a zsidóság tragédiájáról a nyugati világnak még a háború alatt elképesztő kalandok árán először hírt vivő Jan Karskiról, vagy a hatvannyolcas démoni idők fenegyerekéről, Adam Michnikről, aki azt állítja, "apám zsidó volt és kommunista, én lengyel vagyok és antikommunista", Roman Polańskiról, Tadeusz Kantorról, Jerzy Kosińskiről és nem utolsósorban a judaizmus kriptoteológusáról, Agata Bielik-Robsonról, aki arra kíváncsi, "mi jön az Isten halála után".
