"Anyámnak köszönhetem a szerencsémet, és minden jót, amit valaha cselekedtem" - írta egyszer Napóleon, holott ő tette ezt az egyszerű korzikai asszonyt egy császár, három király, egy királynő és két uralkodó hercegnő édesanyjává. És ezt nemcsak a gyermeki hála és a fejedelmi udvariasság mondatta vele... A történészek maguk is csodálattal adóznak Letizia Buonaparte alakjának. Stendhal egyenesen így ír róla: "Ez a páratlan nő, bízvást mondhatjuk, egyedülálló jellem Franciaországban... " A kis korzikai ügyvéd szépséges hitvese, akinek egész fiatalsága komoly anyagi gondokkal küszködve telt, 35 évesen nyolc gyerekkel maradt özvegyen, mégsem omlott össze... Kemény kézzel, vasakarattal irányította a család ügyes-bajos dolgait, s bravúrosan osztotta be elenyészően csekély jövedelmét. Szinte egyik napról a másikra Franciaország első asszonya lett: Madame Mére, a Császár édesanyja. Féltő büszkeséggel figyelte legkedvesebb fia lélegzetelállító pályafutását, de sosem hódolt be Napóleonnak. Ő volt az egyetlen a családban, aki szembe mert szállni vele. A Császár bukása után neki is el kellett hagynia Franciaországot, de VII. Pius pápa befogadta, így haláláig Rómában élhetett. A Szent Ilona szigetére száműzött fia érdekében folyton ostromolta a királyt, de nem ért el semmi eredményt. Megtört szívvel morzsolgatta hosszúra mért utolsó éveit, s nemcsak Napóleont élte túl (tizenöt évvel), hanem rajta kívül még két gyermekét, több unokáját, köztük a római királyt, a bukott Császár egyetlen törvényes fiát is, akibe pedig minden reményét vetette.
