Felnőttkorba érve szinte mindannyian elkezdünk érdeklődni felmenőink iránt. Talán nem is annyira azok érdekelnek minket, akiket személyesen ismerünk-ismertünk (szüleink, nagyszüleink), hanem azok, akikről csak hírből, családi legendákból, felmenőink elbeszéléseiből tudunk. Egy nemzet felnőttkora hasonlóképpen akkor kezdődik, amikor népünk-nemzetünk eredetére leszünk kíváncsiak. Amikor belátjuk, hogy a szájhagyományok mellett, vagy azokon kívül vannak olyan tudományos alapokra helyezett megközelítések, amelyek biztos alapot adnak kíváncsiságunk, érdeklődésünk kielégítésének, álmaink, legendáink valóságalapjának, illúziónk, gyermekmeséink reális talajra állításának. A kérdés mindig az, hogy: kitől-kiktől származunk, honnan jöttünk, hol vannak a gyökereink? És az ezekre adott válaszok miként segítenek minket abban, hogy jobban értsük: kik vagyunk, mit miért tettünk, teszünk történelmünk során folyamatosan? És miért vagyunk ma itt és most olyanok, amilyennek magunkat látjuk – és amilyennek mások látnak minket? Ki a magyar? Mi a magyar? És mitől az, aki – és ami?
Ezekre a kérdésekre adnak válaszokat az itt olvasható XX–XXI. századi beszélgetések a magyar őstörténet-kutatás korszakos alakjaival: Makkay Jánossal, Komoróczy Gézával, Ecsedy Ildikóval, Fodor Istvánnal, Éry Kingával, Mándoki Kongur Istvánnal, Róna-Tas Andrással, Bálint Csanáddal, Bóna Istvánnal, László Gyulával, Bethlenfalvy Gézával, Hajdú Péterrel, Kovács Lászlóval, Sipos Jánossal, Szécsényi-Nagy Annával és Mende Balázs Gusztávval.
