Szemadám György önművelőként lépett színre a magyar festészetben - még az elmúlt század hetvenes éveinek elején. Akarva-akaratlan egyszerre szervezője is lett a formálódó magyar új avantgárdnak, amelynek eszmeiségét, gondolati frissességét máig őrzi jellegzetes festményeiben, assemblage-aiban vagy éppen műfajilag meghatározhatatlan műveiben.
Kifogyhatatlan ötletei bizonyos értelemben a szürrealizmus szabad asszociációs konstrukcióira hajaznak, ám sokkal hűségesebbek a képi látványhoz, semmint az irodalmias tartalomhoz - hangsúlyos népművészeti áthallásokkal, a dadára emlékeztető poénokkal. Szenvedélyesen érdeklődik távolabbi (főleg afrikai) kultúrák iránt, de nem áll tőle messze az asztrológia vagy a kártyajóslás (tarot) szelleme sem. Ugyanakkor a madárvilág alapos ornitológiai tudással felvértezett ismerője, szorgos megfigyelője és - persze - festője: fölhasználója ennek a gazdag szín- és formavilágnak.
Képei éppen emiatt egyszerre önfeltárók és enigmatikusak: félreismerhetetlenül "szemadámosak".
