A szünet nélküli szakrális mosoly delíriumában világosan kitűnik az irodalmi alkimizmus törekvése. A szerző bravúrosan játszik a különböző stílusokkal és a szómágiával. Az egymásba csúszó idősíkok elsöprő hatásából lábadozva ráébredünk, hogy ha fel tudnánk ismerni önmagunkban az egyetemest, akkor nemcsak az egyetemessel való egységünket ismernénk föl, hanem egyben azt is, hogy ami bennünk igazán valóság, abban nincs semmi halandó, semmi mulandó. Rimóczi László
